A következő pár hétben nagyjából hetente fogok jelentkezni egy-egy hosszabb cikkel a profibox.hu-n.

Az első a Showtime televízió ősszel induló szuper tornájáról szól. Egy rövid szabályismertetés után bemutatom a résztvevőket és bár nekem Kessler az abszolút kedvencem, azért igyekeztem objektív maradni. Akit esetleg érdekel, itt találja a cikket:

Mindent a Szuper Hatosról

Tegnap este jobb dolgom is volt, mint bokszmeccset nézni, bár az igazság az, hogy el is felejtettem, hogy meccs lesz. Épp a barátaimmal söröztem amikor egy kedves fórumtárs smsezett, hogy Valuev komoly bokszleckét kap, majd alig később telefonált, hogy elcsalták a meccset. Sajnáltam Holyt, de különösebben nem rázott meg a hír, mert egyfelől úgy gondoltam, hogy ha tényleg jobb volt az amerikai, akkor úgyis lesz pénz egy amerikai visszavágóra, hiszen egy hőst kaphatna Amerika egy 46 éves világbajnokkal, másrészt Saurland gálákon előfordul, hogy lejt a pálya, és akkor még finom voltam. Ma olvasom a sokszáz hozzászólást, a többség szerint csalás volt, ellenvélemény alig, bár ami mégis az azért elég komoly emberektől.

Úgy döntöttem, hogy leírom menetről menetre hogy mit látok. Eredetileg csak fórum hozzászólásnak szántam, de a negyedik menetnél rájöttem, hogy elég hosszú lesz, úgyhogy inkább bejegyzést írok belőle. Ez persze meg is látszik, az első pár menet felületesebb lett, bár az is igaz, hogy kevesebb akció is történt. Annyiban csaltam, hogy nagyon kérdéses szituációknál újranéztem a jelenetet, de azt hiszem nem volt olyan, hogy az ismétlésnél mást lássak mint elsőre, csak olyan hogy láttam valamit, amit elsőre csak sejtettem. Na akkor menetenként folyamatában:

1. Mindketten elég pontatlanok, az operatőr(ök) is végezhettek volna jobb munkát, de én több találatot láttam az óriástól. Vicces a rengeteg elindított, de végig nem vitt ütése. Valuev (10:9)

2. Csak egy kamera van a szoritóra irányítva?, borzasztó menet az első másfél percben összesen volt 3 Valu jab, az utolsó bő percben Holynak volt 2-3 értékelhető akciója. Holyfield (19:19)

3. Holyfield másfél perc alibizés alatt beszedett 2-3 találatot, 1:31-nél megindul. 1 találat Holynál. Újabb perc alibi, Holy beugrik és üt is kettőt, de Valuev válasza szintén ül. Holyfield láthatóan a menet végét erőlteti, Valuev pedig nem tud mit kezdeni az ellenfél sok mozágásával. Szívem szerint döntetlen, de legyen inkább Valuev a menet eleje miatt. (29:28)

4. Az első perc akárcsak a az előző menetben. Valuev jabjeiből talál néhány. Érdekes, hogy meg sem próbálja Holy fejét eltalálni, inkább mellkasra támad vel, de az igazság az, hogy az is találat. Okosan is teszi, mert valamikor még a mellkasát se sikerül eltalálnia Real Dealnek. 1 perc tökéletes semmittevés, 56 másodperccel a vége előtt Holy "megindul". Tiszta jab az óriás testére, agressszív sorozat alig utána, de nem tudom mennyire volt pontos. Mondjuk kettő bent volt. Jab és jobbos Valuevtől szerintem pontot ért. Holy két balhorga védve, felütés Valuevtől ült, előtte valami jab duckingolva. Összességében Holynak adom, mert az utolsó percben próbálkozott, de abban azért nem vagyok biztos, hogy több kárt tett az ellenfélben, mint Valuev aki amúgy az első két percben legalább uralta a ringet ha már nem is történt semmi. (38:38)

5. Kombináció az első percben! Kétszer vissza kellett néznem a gyenge minőség miatt, de az az igazság, hogy az orosz egész jól levédte magát. Nem leszek népszerű, de ő jött ki ebből jobban. Néhány jab megint ül. Holyfield testre üt jabeket beugrásból. Elég langyosak, de talán bent volt pár. 1 perc hátra Holyfield ismét megindul, ezúttal egyértelműen ül egy nagyobb szép horog, még két ütés védve, válasz nincs. Félpercnél ismét sorozat. Pontatlan ugyan még a ruszki is védekezik, de volt benne értékelhető találat. Összességében Holyfield, egyértelműen. (47:48)

6. A kezdet a szokásos, de a ruszki jabek most célt tévesztenek. 1 percnél volt egy felütés Valuevtől ami szerintem jó volt, de nagyon rossz a felvétel, az angol kommentátorok meg magukkal vannak elfoglalva... Holyfield bemegy ütőtávon belül megesz két balost, de továbbmegy hogy kiosszon két balhorgot. Sajnos elég lassú így az orosz kesztyűin landolnak az ütések. Talán a jobbhorog jó volt, de megint elég szar munkát végez az operatőr és madártávlatból nézzük a meccset... Nikó két jabje is az amerikai hős fején ül, Evander csak az elhajlásokra épít. Utolsó negyven másodperc, angol kommentárok hülyeségeket beszélnek, Valuev soroz (!) talán talált is belőle valami de nehéz megállapítani. Nagyon szép balhorog Holyfieldtől! Kettőből egy jó jab Valuevtől, a Warrior feje jócskán hátrébb megy. Utolsó 20 másodpercben tulajdonképp sok a próbálkozás mindkét részről, de értékelhetetlen. Valuev. (57:57)

Eddig tehát 57:57, szoros és nehezen értékelhető meccs, szerintem lehetne akár 55:59 is bármelyik félnek, nem érezném csalásnak.

7. Némi lépegetés után Valuev soroz, de nincs találat. Valuev jabek szintén hárítva. 1:20 körül ütésváltás, de nem tudom egyértelműen értékelni, talán egy-egy nem túl erős találatuk volt. Valuev jabek megint eredménytelenek, ismét elővette a végig nem vitt jabek technikáját. :) 1:50-nél Holy bemegy, amire Valuev üt egy gyönyörű luftot majd a hóna alá veszi az öreg mestert. Holy közben kettőt ütött amiben volt egy jobbhorog testre, de szerintem sokan nem látták. 2 percnél újabb csata de hál istennek a bíró hátát látni csak. Az ütésváltás végén Holy talál többet. Valuev érzi, hogy elmegy a menet és sorozattal támad. Madártávlatból úgy tűnt talált is kettőt. A kommentárok azóta is baromságot beszélnek, teljesen elfogultak Holyval. Az utolsó 15 másodpercben csak Valuev támadott, de köszönhetően a lelkes operatőröknek nem lehetett sokat látni. Szerintem nem volt találat. Azt mondom Holyfield, de nem volt ez egy megalázó különbség. A lassításból látszik a beugrós fejelős Real Deal specialitás, ami a magasságukból adódóan pont állba vágta az óriást. Nem hiszem hogy sokat számított, de valószínűleg a legkomolyabb károkozás eddig a meccsen. (66:67)

8. Holyfield már a menet elején elereszti a kezeit, de nagyon messze van, nincs találat. Madártávlatból átváltottunk ismét egy seggmagassából vett meccsre, gondolom ettől nagyobbnak tűnnek a felek. Vagy törpe az operatőr? Három ütésből egy jobbos ült az amerikai fején, Holy jabje nincs bent. Azután egy csodálatos küzdelmet látunk Valuev hátáról, amennyit ki lehet venni a háta mozgásából inkább ő volt aktív, Holyield horga szerintem elzúgott az orosz hasa előtt. Hármas orosz kombó, de ezúttal Holyfield válla és kesztyűje is a helyén volt. Viszonylag sok jab mindkét részről, de nincs találat. Akciódúsabb lett a meccs az elejéhez képest. Holyfield dupla jab talán Valuev vállát érhette, az orosz válasz viszont ezúttal eléggé megtorló erejű volt az amcsi fejére. Komoly találat. Holyfield némi dulakodás közben bevisz egy szép jobbhorgot testre. Másfélpercnél szinte már menetrendszerűen összecsapnak, ezúttal Holyfield jött ki jobban a dologból. Ezután újabb jabcsata, találtak mindketten, de kijött a súlykülönbség, Holy láthatóan megérezte a dolgot. Közeleg az utolsó fél perc, Valuev irányít és testre volt is egy szép találata. Holyfield próbálkozik, de szerintem nincs találat. 7 másodperc vissza amikor még Valu ráhúz egy jobbost Holyfieldre bár eléggé karból/vállból lett ütve. Még némi dulakodás és vége. Holyfield többet talált, de lehet, hogy Valuev okozott több kárt. Legyen Holyfield 77:75, de lehet hogy van benne némi elfogultság.

Érdekes volt a szünetben meghallgatni, hogy a kommentátorok szerint bármivel talált Valuev az semmi hatással nem volt Holyra. Mindenki tudja, hogy az amerikai álla ennél sokkal komolyabb dolgokat kibír, de a két bunyós közül inkább Valuevre mondanám, hogy nem kapott még olyan pofont amit megérzett volna, Holyfield feje többször hátrabicsaklott a meccs alatt. (75:77)

9. A szokásos keringővel indul a menet. Aztán egy jobbos kb hátbavágja a lehajoló Holyfieldet, ami rendesen kibillenti az egyensúlyából. Nem volt megütve az öreg, de egyértelműen az ütéstől tántorodott meg, nem pedig elcsúszott, mint azt a kommentátorok ismét helytelenül állapították meg. (Most először a meccsen visszalassítottam a szitut, mert elsőre is gyanús volt.) Alig később komoly ütésváltás. Valuev dupla jab, jobb és megint bal, de mind védve. Holyfield kinyílik egy komoly, de kissé pontatlan jobbos kiosztása végett, de Valuev se marad adósa egy nagyon jó bal horoggal kompenzál, egy levédett jobb Valutól és egy kettős találat balhorgokkal. Holyfieldé szebb, de nem tudom melyiket kérném előbb. Szép volt, de döntetlen. Holyfield téveszt többet jabbel, majd egy fantasztikus vállal lökést is bemutat. Ismét alibiznek egy percet, bár hozzá kell tenni, hogy egyre jobb a meccs. Nem igaz, hogy Valuev nem próbálkozik, csak épp nem elég agresszív. Utolsó perc, Holyfield magára húzza az óriást, de kap is egy jobbost amikor az amcsi már az ellentámadásra koncentrál. Nem is hagyja megtörni magát, hanem előre jön pár célt tévesztett ütéssel. Real Deal 2:20nál megint bemegy, de nem sok minden történik. Talán azért volt két találat az orosz testén, de nem volt a legelszántabb próbálkozás. Utolsó 15 másodpercben megint az amerikai támad, de kap egy viszonylag komoly balegyenest. Persze nem rázza meg nagyon, de ebből most ő jött ki rosszabbul. Beledőlős test jobbhoroggal próbál kompenzálni a végén. Hmm, elfogadok más véleményt is, de nekem Valuev teljesítmény egy hajszállal meggyőzőbb volt, igaz Holyfield volt az agresszor. (85:86)

10. Kicsit mozgalmasabb a menet eleje mint az első hat menetben volt, együtéses támadásokból csak az amerikai tud pontot szerezni. Valuev próbálkozik sorozattal is, de teljesen eredménytelen. Kb másfél percnél lehet a menet amikor Holyfield beugrik egy ütésváltásra. Megint elég rossz a minőség, de úgy vettem ki, hogy ebből is ő jött ki a győztesen, alapvetően a nyitó jobbhorog elég kemény volt fejre. 2 perc környékén viszonylag sok akció Valuevtől, de nem igazán értékelhető egyik sem. 20 másodperc van hátra amikor Valuev a sarokba szorítja Holyfieldet, de hála az operatőr remek munkájának, megint nem látok belőle sokat, mondjuk nagyon komoly találat nem lehet. Holyfield két szép horoggal jön ki a szorult helyzetből. Egyértelműen Holyfield menet.

A kommentárok szerint pont ezek a menetek voltak kérdőjelesek? (94:96)

11. Ismét ütésváltással kezdenek szinte a felek, mindezt persze madártávlatból szemléljük, én egy pontot adok rá az amerikainak, de hogy őszinte legyek nem vagyok benne biztos hogy jogosan. Kicsit később Valuev támad és bár ütésváltás volt, de úgy láttam nem volt találat. Kicsit később egy Holyfield balhorog ült az orosz testén, Valuev "megelőző" balosai sorra célt tévesztenek, de ilyen gyorsasággal még a MÁV sem büszkélkedne. Utána ütésváltás eléggé döntetlen szagú, de Holy elég keményen lefejeli megint Nikót, majd kiköt a hóna alatt. 2:50-nél megint jó testsorozás Holy apótól. 1 percnél pár komoly luft mindkét féltől, majd ütésváltásból Holy jön ki jobban a záró horoggal. Egy jó jab az orosztól már fél percen belül, de lehet hogy ebben a menetben ez az első, utána nem láttam értékelhető találatot. (103:106)

12. Kicsit langyosabb kezdet mint az utóbbi menetekben. Majd egy csodálatos cipőmagasságból vett snitten volt látható, hogy a felek bokszmeccset próbáltak produkálni. Ennél többet én nem tudtam kihámozni, de pár cifra szó elhagyta a számat... Ha jól láttam akkor azért Holyfield talált a három-négy ütéses kombinációból egyszer, Valuev pedig úgy tűnt hogy nem, de vissza kellett néznem párszor. Kicsit később egy együtéses jabbel növeli előnyét Real Deal, Valuevnek előtte ez több próbálkozásból sem sikerül. Másodpercekkel később heves összecsapás, ezúttal mindketten találtak, de szerintem Holyfield záró balhorga volt a meghatározó. Csak sejtem, hogy körülbelül gyomorszájon vághatta az óriást, mert Valuev háta látszik a felvételen. Utolsó perc a meccsből, Valuev támad, de csak ölelkezés kerekedik belőle. Kicsit később ismét támad, de eléggé ötlettelenül dobálja a karjait az orosz, értékelhető találat ennek megfelelően nulla. Fél perc sincs már amikor Valuev másodszor tereli a sarokba Real Dealt, de az amerikai ijedtség helyett két bődületes ütést mutatott be, igaz Valuev ezt nem várta meg, hanem arrébb lépett, aminek eredményeképp az amerikai némiképp vicces luftokkal "visszaesett" a szorító közepére. Valuevnek még van ideje pár ütésre, de azok Holyfield kesztyűin landoltak. A kommentátorok szerint lehet hogy megnyerte az orosz a menetet??? Te jó ég, miről beszélnek ezek? Remélem a magyar kommentár jobb volt, bár a bokszoldalak kommentjeiből nekem nem ez tűnik ki... (112:116)

Nálam tehát 4 ponttal győzött Holyfield, viszont úgy látszik teljesen más meccset láttam mint a többség, hiszen a kommentelők többsége és a kommentátorok szerint az első 6 menet csak Holyfieldé lehetett, utána veszthetett párat. Ezzel szemben én úgy láttam az első 6 menetet bárki nyerhette két ponttal (nálam egál lett). Viszont utána elég egyértelmű Holyfield fölényt láttam, hozzátéve, hogy ott is lehetett adni két menetet Valuevnek csak nagy "jóindulat" kellett hozzá. És hogy csalás volt-e a pontozás? Nem tudom, nem volt igazságos, talán még a döntetlenre lehet mondani, hogy köze lehetett a bírónak a meccshez, a többit nem értem, ugyanakkor azért láttam már ennél rosszabbat is, például a Larry Donald elleni Valuev meccset. Mindenesetre remélem, hogy összejön a visszavágó az Egyesült Államokban és nevéhez méltón fejezheti be a pályafutását egy legenda, Evander "Real Deal" Holyfield.

ui: Kicsit sajnálom, hogy ilyen kurtára sikerült az első pár menet, de azok olyan unalmasak voltak hogy nincs erőm visszanézni őket. :)

Ezzard Charles, a Cincinatti Kobra

Aki fogott már boksztörténelemmel foglalkozó könyvet a kezébe és legalább végiglapozta, az találkozott Ezzard Mack Charles nevével. Legtöbbünknek talán az jut róla eszünkbe, hogy ő győzte le a már öregedő Joe Louist és év meccsén kapott ki Rocky Marcianotól. Esetleg a Walcott elleni vereség még a többség számára ismert momentum lehet. Aki ismeri a teljes történetet az persze tudja, hogy az Ezzard Charles Sztori nem itt kezdődik.

1940-et írtunk, mikor a nem egészen 19 éves Ezzard először húz kesztyűt profi mérkőzésen, méghozzá Ohio Cincinnati nevű városában. Természetesen a becenevét is a város után kapta, noha ő maga Georgia államban született, Ohióba 9 éves korában költözött a család. Ezzard '40-ben még középiskolás, de már egy sikeres és viszonylag hosszú amatőr múlt áll mögötte, ami alatt azt kell érteni, hogy a rekordok szerint 42 meccsből egyszer sem talált legyőzőre és megnyerte a nagyrabecsült Chicago Golden Glove versenyt. Első 14 profi mérkőzését szintén könnyedén hozta, ehhez pedig nem egészen 14 hónapra volt szüksége. Itt még gyorsan megjegyezném, hogy Ezzard életével kapcsolatban elég sok a kérdőjel, például menedzsere meg nem történt meccseket is a nevéhez írt, így a továbbiakban értelemszerűen mindenhol a legvalószínűbbnek tartott adatokat igyekszem használni.

1941 június 9-én találkozott első komoly ellenfelével Ken Overlin személyében, akitől 10 menetben pontozásos vereséget szenvedett. Ennyivel le is zárhatnám az eseményt, hiszen Ken Overlin valószínűleg többségünknek nem sokat mond. Viszont ha azt mondom, hogy ez az ember pontosan egy hónappal korábban veszítette el a középsúlyú világbajnoki övet, akkor az azért egy kicsit beszédesebb. Talán szintén érdekes, hogy Overlin a szintén nagyra tartott Billy Soose ellen veszített egyhangú pontozással, de a New York Times szerint Soose akkora verést kapott Overlintől, hogy az eredmény kihirdetése után a közönségbe belefagyott a szó is. Ha mai viszonyokra akarjuk fordítani a dolgot, akkor mondjuk úgy, hogy a feltörekvő Amir Khan nem Prescottól, hanem mondjuk Juan Manuel Marqueztől kapott ki, pontozással. (A kép azért is helyesnek tűnik, mert Overlin sem az egyetlen világbajnok volt ezidőben. Korábban ugyanis a NYSAC -New Yorki Atlétikai Bizottság- és az NBA -Nemzetközi Box Szövetség- véleménykülönbsége miatt két bajnokot ismertek el világbajnoknak. Overlin a kevésbé elismert NYSAC övet birtokolta. A másik hasonlóság, hogy ebben az időszakban aranykorát élte a középsúly, az egyelőre Hall of Famebe nem választott ír származású bokszoló maga is több halhatatlan legendát győzött le.)

Kilenc hónappal és néhány felhozó meccsel később Ezzard ismét találkozott legyőzőjével, ezúttal döntetlennel zárult a küzdelem. Talán még említsük meg, hogy a felhozó meccsek között volt Teddy Yarosz korábbi középsúlyú világbajnok, aki a Boxrec.com internetes adatbázisa szerint 107-16-3-as rekorddal lépett ringbe Ezzard ellen, illetve a korábbi félnehézsúlyú világbajnok Anton Christoforidis is.

A következő fontos állomás Charles Burley legyőzése volt. Burley nevével talán többen találkoztak már, a Ring magazin örök ranglistáinak állandó szereplőjéről van szó. Többek között minden idők hatodik legjobb középsúlyú öklözőjének és az elmúlt nyolcvan év harminckilencedik legjobb bokszolójának megtisztelő címeit is megkapta. Nos, a Charles vs Burley mérkőzésről viszonylag kevés információ maradt fent, de a philadelphiai Burley egyértelműen kikapott az Overlin helyett beugró Charlestól, sőt Ezzard lepadlóztatta és a kiütéses győzelemtől sem állt messze. Igaz a mérkőzés első felében menetről menetre változtak az erőviszonyok. A kor szokásának megfelelően a visszavágó sem váratott magára sokat, azon az estén a húsz éves Ezzard 7-1-2 arányban verte neves ellenfelét.

Bármilyen furcsa, Ezzard karrierjének első szakasza hamarosan lezárult, de előbb még kétszer legyőzte a későbbi félnehézsúlyú bajnok Joey Maximet. Ekkor a második világháború közbeszólt és 1942-ben Ezzardot - több kiváló bokszolóval egyetemben - besorozták. A háború alatt összesen kétszer lépett ringbe, de mindkétszer kikapott. Előbb Jimmy Bivins pontozással, majd a félelmetes Lloyd Marshall kiütéssel győzte őt le.

A háború után aztán Ezzard Charles ismét visszatért az edzőtermekbe és ezúttal eltökéltebb volt mint valaha. Ekkor már jó 10 fonttal többet nyomott mint karrierje elején, de korábbi gyorsasága és időzítése ekkor még jottányit sem kopott meg. Mint látni fogjuk, kivételes képességeivel uralta a félnehézsúly mezőnyét. A szakértők véleménye szerint ráadásul ez a súlycsoport is kivételes képességű bokszolókkal volt telítve. Így aztán nem véletlen, hogy sokan közülük Ezzardot tartják a valaha volt legjobb félnehézsúlyú ökölvívójának, de hogy a legjobbak között van, ahhoz nem is férhet kétség.

Ezzard 1946 közepén legyőzte Archie Mooret, majd visszavágott Lloyd Marshallnak. A második Marshall meccsen sem unatkoztak a nézők, hiszen Marshall ezúttal is padlóra küldte Cincinnati büszkeségét, majd öt menettel később már ő volt képtelen a folytatásra. Még az év végén visszavágott Jimmy Bivinsnek 10 menetben, majd következő tavasszal ki is ütötte a clevelandi klasszist. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a második meccsükön azért Ezzard is megismerkedett a pittsburghi bokszgála vásznával.

A győzelmi széria nem tartott időben sokáig, májusban ismét legyőzte Mooret, majd kikapott a rettegett Elmer Raytől. Elm sosem volt világbajnok, így kétlem, hogy sokan ismerik a nevét, de annyit mindenképp érdemes tudni róla, hogy '47-ben ő volt az első számú nehézsúlyú kihívó, amíg Jersey Joe Walcott le nem győzte, illetve hogy a Ring magazin 2003-as listája szerint a személyében tisztelhetjük minden idők negyvennegyedik legkeményebb ütőjét súlycsoportoktól függetlenül. Azt mondtam sosem volt világbajnok, ami kétségtelenül igaz is, de tegyük hozzá, hogy nem sok ember kívánt egy ringben állni vele, még kevésbé harcolni ellene. Nos Ray a pontozók döntésének értelmében legyőzte Charlest megosztott pontozással, a Ring magazin korabeli tájékoztatása szerint viszont Charles könnyedén nyert a gyorsabb és pontosabb ütéseivel, az amúgy támadóként fellépő Rayjel szemben. Ez alapján minimum véleményesnek nevezhetjük a találkozót.

Alig később ismét Lloyd Marshall következett, ezúttal Ezzard végleg lezárta kettejük rivalizálását egy brutális két menetes megsemmisítéssel. Lloyd nem adta magát könnyen, de harmadszorra már nem tudott felállni a leütésből.

Akik ismerik Archie Moore életét azok tudják, hogy Ezzardhoz mérhető legendáról van szó, de az igazság az, hogy számára Ezzard rossz ómen volt. A klasszis Moore az egyértelmű és a szoros vereségek után harmadszorra is lehetőséget kapott a szépítésre, ezúttal kiválóan is teljesített. A Ring így írta meg az eseményeket:

"Charles nyerte az első két menetet, elveszítette a következő kettőt és megnyerte az azt követő hármat. Rettenetes iramot diktáltak... A nyolcadik menet közepén Moore elkapta Charlest egy borzasztó kemény balhoroggal és folytatta a rohamozást... Charles határozottan a kiütés peremén volt... aztán mindenki megrökönyödésére lerázta magáról a kábulatot és ő szórta meg Mooret egy balhorog záporral, majd egy tökéletes jobbhoroggal."

Bár az Öreg Mongúzt sokan ismerik, azért jegyezzük meg, hogy a Ring Magazin 2003-ban a történelem negyedik legnagyobb ütőjeként nevezte meg és az elmúlt nyolcvan év tizennegyedik legjobb bokszolónak tartja.

A következő meccsen a fiatal Sam Baroudi következett és sokan úgy tartják, hogy kettejük meccse után a Cincinnati Kobra már nem mart úgy mint korábban. Baroudi a fiatalsága ellenére nagyon magabiztosan lépett ringbe, tapasztalatlanságát egy jó győzelmi szériával kompenzálta. A kemény Bob Satterfield második menetes kiütése közvetlen a Charles elleni meccs előtt mindenképp jó előjel volt számára. Sam rendesen meg is dolgoztatta Ezzardot. A tíz menetre kiírt meccs hatodik menetétől viszont már nem tudta kompenzálni a kettejük közötti klassziskülönbséget és Charles kegyetlen rohamai erősödtek, míg végül az utolsó menetben kiütötte Baroudit. Az alig huszonegyéves ökölvívó nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

Ezzard, mint hasonló esetben szinte minden harcos, teljesen összetört és ha a Baroudi család nem biztatja folytatásra, alighanem vissza is vonult volna. Az ösztönzés hatására aztán Ezz folytatta, de soha többé nem lobogott benne a tűz az ellenfél elpusztítására. A korabeli sajtó szerint a boksz számára már csak kötelesség volt. Következő két meccsének bevételét felajánlotta Baroudi családjának, majd ismét legyőzte Bivinst egyhangú, majd Maximet többségi pontozással.

Következő mérkőzése magához képest igen sokára, négy hónappal később következett, mégpedig a legendás Jersey Joe Walcott ellen. A dátum 1949 július 22, a tét pedig a nehézsúlyú világbajnoki öv. A korábbi amatőr váltó és középsúlyú bajnok tehát megkapta élete első lehetőségét a profi világbajnoki cím megnyerésére. Az öv természetesen a Joe Louis által hátrahagyott egyetlen és legértékesebb öv, mely a bajnok első visszavonulásával szabadult fel. Walcott a meccs előtt már kapott két lehetőséget Joe Louis ellen, de nem tudott élni vele, majd ezúttal a betöltetlen címért küzdött Charlesszal. A történészek szerint ez már nem a legjobb Ezzard Charles volt, de egy fantasztikus teljesítménnyel egyértelműen megverte New Jersey kedvencét.

A következő 25 hónapban nyolcszor védte meg címét, így a valaha volt egyik legszorgosabb nehézsúlyú bajnoknak számít. Legyőzöttjei közt volt a félnehézsúly korábbi ura Gus Lesnevich, az első számú nehézsúlyú kihívó Pat Valentino, a kemény állú Freddie Beshore, és a visszatérő Joe Louis, majd ismét Walcott és Joey Maxim próbálták útját állni, hiába.

A Louis elleni találkozó érdekessége volt, hogy Charles komolyan vonakodott kiállni Joeval, mert a korábbi bajnok a példaképe volt. Amikor aztán mégis eljött a meccs napja, Ezz nem volt tisztelettel a Barna Bombázó iránt, hanem kíméletlenül megverte a korábbi bajnokot, a pontozólapok tanulsága szerint alig 2-3 menetet adva neki a tizenötből. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy Louis karrierje legnagyobb súlyával, 99 kilóval mérlegelt, ami 4-5 kilóval több volt a kelleténél és persze 36 éves volt ekkor. Az érem másik oldala viszont, hogy a bajnok is jócskán túl volt a fénykorán. Igaz ekkor még 30 éves sincs, de ahogy a reflexeikre és gyorsaságukra építő ökölvívókkal már csak lenni szokott, közel hetven meccsel a háta mögött már határozottan gyengébb teljesítményt hozott mint a Baroudi meccseket megelőzően. Persze az Ezzard sztori ettől még folytatódik.

Walcott és Maxim legyőzése után 1952 június 5-én ismét Joe Walcottal kellett szembenéznie, aki ezúttal 7 menetben megsemmisítette a tőle fiatalabb, de már erodálódó és kisebb bajnokot. Aki esetleg azt hinné, hogy ez könnyen ment, annak azért hozzáteszem, hogy a Ring magazin ezt a meccset választotta az év legjobbjának '52-ben. Ahogy az akkoriban lenni szokott, Walcott visszavágót adott Charlesnak, azonban egy tizenöt menetes gigászi eposz végén a pontozók szűken, de egyértelműen Walcottot látták jobbnak. Az újdonsült bajnok uralkodása kérészéletűnek bizonyult, mert még ezévben összehozta a sors a fiatal és sikerre éhes olasz-amerikai Rocco Francis Marchegianoval, vagy ismertebb nevén Rocky Marcianoval. Rocky mondhatni megszenvedett Walcottal, hiszen az öreg nem csak vezetett a pontozólapokon, de Jersey le is ütötte őt. A Marciano legenda viszont fennmaradt, amit Rocky egy borzasztó erejű jobbhorognak köszönhetett, amivel leterítette riválisát. A szokásos visszavágót aztán kevesebb, mint egy menet alatt befejezte az ifjú bajnok, Walcott pedig végleg szögre akasztotta a kesztyűt.

Nem úgy Charles, aki két nagyszerű kiütéssel jelezte, hogy még mindig számolni kell vele és '54 júniusában meg is kapta a maga lehetőségét Marciano ellen. Egyikük sem vette félvállról a meccset, óriási formában léptek ringbe. Rocky diktálta az iramot, de Ezzard sem maradt adósa a hirigben, ha pedig rükvercbe kapcsolt, akkor is végig tudott vigyázni, hogy elkerülje a köteleket és ne hagyja Marciano kíméletlen ütészáporát kibontakozni. A meccs nagyjából tíz menetig volt kiegyenlített és bár utána is kétoldalú maradt a csata, de a munkatempó egyre inkább a csupán két évvel fiatalabb, de még jóval agilisebb Rocky malmára hajtotta a vizet. A pontozók egyöntetűen Rocky fölényét látták, de a közönség ismét egymás ellen akarta látni a két bokszolót. Ezzel a meccsel lett a Cincinnati Kobra az egyetlen bokszoló, aki 15 menetet kibírt Marciano ellen a ringben.

Ezz tehát ismét megküzdött Marcianoval, a meccs ezúttal sem okozott csalódást. Charles ugyan hamar a földön találta magát, de kettőre már a lábán volt és folytatódhatott a küzdelem. A hatodik felvonásban aztán valódi dráma kerekedett, amikor Ezzard egy lecsúszott horgot könyökkel húzott meg és ezzel szó szerint kettétörte Rocky orrát. Természetesen ömlött a bajnok vére is, annak elállítására pedig esély sem volt. A bíró a hetedik menet után figyelmeztette a bajnok ringsarkát, hogy hamarosan le kell állítania a meccset, de mint tudjuk az olasz-amerikait ennyivel nem lehetett eltántorítani, megadás helyett borzasztó rohamozásba kezdett. Először leütötte Charlest, majd folytatta a támadást és ismét letaglózta hősünket, aki ezúttal nem tudott időben felpattanni, Al Berl mérkőzésvezető véget vetett a küzdelemnek. A teljes képhez azért még hozzá kell tenni, hogy sokan bírálták a döntést, mert úgy érezték, hogy a tapasztalt veterán csak a bíróra várt a számolásnál és kész volt folytatni a küzdelmet, aki állításuk szerint a számolás végét meggyorsította. Persze ma már nehéz kideríteni az igazságot. Az viszont tény, hogy Ezzard Mack Charlesnak ideje volt visszavonulót fújni, teste nem bírta többé a gigászi csatákat.

Ahogy előtte és azóta is oly sokan, Charles sem tudott elszakadni a kötélnégyszögtől, elsősorban anyagi gondja miatt. 1955 és 59 között 23 mérkőzésen vett részt, melyből 13-at elbukott. Ezzel együtt is a hivatalos rekordja szerint 118 meccset vívott, ebből 92 alkalommal győztesen hagyta el a szoritót, 51 esetben a végső gongszó előtt.

A valaha félelmetes Kobrának bokszolói pályafutása után is munkába kellett állnia. Volt többek között éjszakai bárban kidobó és biztonsági ügynök, de megpróbálkozott a pankrációval is. Érdekesség, hogy a Ezzard híresen jó nagybőgő játékos is volt. A negyvenes években New York legmenőbb jazz mulatóiban is rendszeresen játszott a kor legnevesebb művészeivel.

A bajnok élete, mint a nagy emberekkel oly sokszor előfordul, sajnos nem tartott sokáig. 1966 környékén amiotrófiás laterálszklerózist (más néven Lou Gehring-betegség) diagnosztizáltak nála, ami az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A kór sokszor igen gyors lefolyású, a korábbi baseball sztár Lou Gehring például alig 3 évet élt a betegséggel, ehhez képest Charles szervezete 1975-ig kitartott. 1967-ben Chicagóba költözött, ahol szoros barátságot kötött szomszédjával Muhammad Alival és Marcianoval is szoros kapcsolatot ápolt. A World Boxing Hall of Fame 1984-ben, az International Hall of Fame 1990-ben választotta be a Halhatatlanok Csarnokába és bár élete nem egészen 54 évig tartott, életművére alighanem emberöltők múltán is emlékezni fognak.

Miután Morales vereséget szenvedett a leggyengébbnek tartott könnyűsúlyú bajnoktól az amerikai David Diaztól, a világ számára egyértelművé vált, hogy a mexikói bokszlegenda nem tudja már tartani a lépést a közvetlen élvonallal. A még mindig csak 31 éves, de sok csatát megjárt ikon valószínűleg végképp szögre akasztotta a kesztyűit. Ha vissza is tér még a kötelek közé, komoly kihívóként biztosan nem számolhatunk vele, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy utolsó  hat mérkőzéséből négyet egyértelműen elveszített és egyet tudott csak magabiztosan hozni. Sejthető volt, bár koránt sem ennyire egyértelmű, hogy a még mindig végletekig szoros meccseket vívó Barrera is hamarosan bejelenti visszavonulását. Igaz, azt talán kevesen gondolták, hogy ezt már a Paquiao elleni meccs előtt bejelenti.

Moralesről és Barreráról eddig is számolatlanul születtek írások és nevük örökre fent marad a boksz nagy rivalizálásai között. És tényleg, bár a két mexikói harcos életútja igencsak különböző és mégis annyira összefonódik párosuk karrierje, akár a szórakoztatóiparban Bud Spencer és Terence Hill vagy Korda György és Balázs Klári, esetleg Bill Clinton és Monica Lewinksy. Persze nem is kell ilyen messzire mennünk, hiszen a boksztörténelem is hemzseg a halhatatlan párosoktól, elég ha csak Gattira és Wardra vagy Alira és Frazierre gondolunk. Jelen írás azonban továbbra is a két mexikói bunyósról szól, akiket ugyan még láthatunk talán a kötelek között, de minden valószínűség szerint túl vannak már pályájuk összes meghatározó meccsén és - tegyük hozzá gyorsan - szégyenkezni valója egyiküknek sem lehet emiatt. A fő kérdés mindkettőjük esetében csak az lehet, hogy mikor kerülnek be a canastotai nagykönyvbe, mikor nyernek bebocsájtást a Halhatlanok Csarnokába.

Jobb elv híján, kezdjük az összehasonlítást az idősebbikükkel. A Babaarcú Gyilkossal, teljes nevén Marco Antonio Barrera Tapiával, aki 1974. január 17-én született Mexikó városban. Az ötszörös mexikói bajnok, 56-4-es amatőr rekorddal, 15 évesen állt a profik táborába. A győzelmeit sorra begyűjtő Barrera hamarosan Kaliforniában találta magát, ahol pár éven belül komoly nevet szerzett magának látványos stílusával és eredményes bunyójával. 1995-ben szerezte első komolynak mondható övét, amikor a WBO kispehelysúlyú világbajnoka lett Daniel Jimenez ellen. A következő másfél évben aztán meg is védte az övét, méghozzá a mexikói hagyományoknak megfelelően nem is egyszer, nem is kétszer, hanem egész pontosan nyolcszor! A nyolc meccsből ráadásul csak egyszer volt szükség a pontozókra, akkor is magabiztosan hozta a meneteket Barrera. Érdemes még megemlíteni, hogy a nyolcban volt az olimpiai aranyérmes Kennedy McKinney is, akivel egy hatalmas adok-kapok után a 12. menetben tudott végezni a Babaarcú.

Ekkor jött Barrera nemezise, a korábbi WBA harmatsúlyú bajnok Junior Jones, akit szinte esélytelennek tartottak, és aki öt menetben "lemosta" a WBO bajnokát a ringben. A meccs hivatalosan diszkvalifikációval végződött, mert a mexikói csapat beugrott a ringbe, hogy kimentse védencét a további verés elől. A visszavágón aztán Barrera sokkal jobban teljesített, így végigállta a tizenkét menetet amerikai riválisa ellen de revansot vennie nem sikerült.

10 hónap pihenő után lassabb építkezés következett és bár a WBO kevésbé értékes öve visszakerült hozzá '98-ban, a következő komolyabb megmérettetésig 2000-ig kellett várni, amikor is a WBC bajnok Eric "El Terrible" Morales várt rá. Morales 35-0-ás mérleggel érkezett a meccsre, komoly favoritként, miként az akkor 26 éves Barrerát sokan kiégett bunyósnak látták addigra. A meccs egyébként elnyerte az év meccse díjat a patinás Ring magazin szerkesztőségétől és bár Morales nyerte megosztott pontozással, de a közvélemény egy jelentős része Barrera győzelmét látta volna jogosabbnak. A Barrera győzelmét hangoztatók fő érve az volt, hogy az utolsó menetben a bíró Moralesre számolt, aki így két ponttal elvesztette a menetet és szerintük emiatt mindenképp Barrerának kellett volna nyernie az egyébként szoros meccset. Ebből a szempontból mellékes, de visszalassításból jól láthatóan nem ütéstől ment le a fiatalabbik mexikói hanem egy elhajlás utáni egyensúlyvesztés miatt. A meccs után Eric feljebb lépett egy súlycsoportot és Barrera visszakapta a WBO világbajnoki övét.

Kicsivel több mint egy év múlva Barrera egy újabb nagy reménységgel találkozott. A szupertehetséges és hiperarrogáns "Prince" Naseem Hamed jelentkezett az amerikai piac meghódításáért. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy fantasztikus karrier csúcspontja volt 2001 április 7-e, bár a nagyütő angol valószínűleg nem ilyen meccsre, és talán nem is ilyen Barrerára számított. A kezdetben tömény agressziójáról és mexikói forrófejűségéről híres Barrera ugyanis időközben olyan technikai fejlődésen és stílusváltáson ment keresztül, ami valószínűleg sokaknak fel sem tűnt addig az estéig. A keménykezű és kiszámíthatatlan stílusú "Herceg" ugyanis olyan verést kapott a folyamatosan feltartóütéseivel és zárt védekezésvel operáló Barrerától, hogy gyakorlatilag egy életre elment a kedve a szorítóktól.

A következő nagy feladat ismét az "ősi" ellenség és nagy rivális Morales volt, a végeredmény pedig egy némileg egyhangúbb csata, ezúttal fordított előjellel. A közvélemény Moralest látta a jobbnak, a pontozók Barrerát. A két bokszoló alapvető ellentétét egyébként legtöbben Barrera keserű megjegyzésétől eredeztetik, amikor az első meccs után azt találta mondani, hogy a pontozók kihozták a meccset közvetítő HBO emberét (Moralest), pedig nem is olyan jó. El Terrible ezt igencsak tiszteletlenségnek érezte és további karrierjükben szó-szót követve harapóztak el az indulatok, sokszor a tettlegességtől sem riadtak vissza. Hozzá kell tenni, hogy kettejük rivalizálásában az is fontos szerepet kapott - és sokan pont ebben látják az igazi okot - , hogy míg Morales szinte szó szerint az utcán nőtt fel és a megélhetésért kellett küzdenie, addig Barrera Mexikó város egyik legbefolyásosabb családjának tagja.

A folytatás Barrera számára két sima győzelem a három súlycsoportos bajnok Johnny Tapia és kétszeres világbajnok Kevin Kelly ellen, igaz mindkét amerikai rivális hét évvel idősebbek a mexikóinál. Ezután jött a váratlan vereség a feltörekvő filippínó, Manny Paquiao ellen. Korunk legjobb nagypehelysúlyú bunyósa és a súlycsoportoktól független ranglisták legnagyobb verekedője akkoriban még ismeretlennek számított és két veresége sebezhető ellenfelet jelzett a Babaarcúnak, akit valószínűleg igencsak meglepett Pacman ereje. Barrerat bő tíz egyoldalú menet után a ringsarka mentette ki a további verés elől. Ezek után szinte természetesnek mondható, hogy a Morales szurkolók - és talán még sokan mások - kiégett Barreráról kezdtek beszélni, aki gyenge teljesítményt nyújtott Morales ellen, aki öregeket ver és aki kikap a kis súlyból érkező Pacmantől.

Barrera válasza erre egy hét meccses és egyértelmű győzelmi sorozat volt, köztük olyan nevek ellen, mint Paulie Ayala ('99-es év bokszolója), majd feljebb lépve ismét Eric Morales - akit ezúttal tisztán és könnyedén vert egy emlékezetes meccsen - majd a kötelező kihívó Mzonke Fana és az IBF bajnok Robbie Peden, végül a sziklakemény amerikai-mexikói Rocky Juarez kétszer. Ez év márciusában aztán Barrera ismét összeakadt egy nagy tehetséggel, a mexikói Marquez testvérek idősebb tagjával Juan Manuel Marquezzel. A szintén mexikói Marquez, egy súlycsoporttal lejjebb már begyűjtött három komoly övet, addigi legnagyobb eredménye talán mégis egy döntetlen volt a megállíthatatlannak tűnő Paquiaoval szemben. A korát egyre jobban mutató Barrera, aki régóta egyre taktikusabb és technikásabb ökölvívással kompenzálta tompuló képességeit, már így sem számított favoritnak a meccs előtt. A meccs aztán ismét eléggé megosztotta a közvéleményt, mert az agresszívan támadó, de több találatot nyelő Marquez akkora pontkülönbséggel nyerte a mérkőzést, hogy az csak arról tehetett tanúbizonyságot, hogy a pontozóbírók feltehetőleg a büfében töltötték a mérkőzést. Az egyébként igen taktikus, de fordulatos mérkőzést a független pontozók általában döntetlen körülinek látták, annak ellenére is, hogy a veterán mexikói - önhibájából - 10-8-ra elvesztett egy már megnyert menetet, amikor megütötte a földön fekvő Marquezt.

Barrera nem sokkal később bejelentette, hogy a legjobbat, Paquiaot akarja búcsúmeccsnek, mást nem fogad el. A meccs a promóteri ellentétek ellenére is létrejött és a mexikói ikon méltón búcsúzott. Igaz győzelmére szinte semmi esély nem volt, de az sem kis teljesítmény, hogy ezúttal végigállta a filippínó bunyós - azóta még csiszoltabb - támadásait és 12 menet után emelt fejjel bucsúzhatott a szorítók világától, vagy legalábbis a nagy gálák közönségétől.

Erik Isaac Morales Elvira, 1976 szeptember 1-én látta meg a napvilágot a mexikói Tijuanában. Morales 5 évesen húzott először kesztyűt és 16 évesen küzdött először profi ökölvívóként. 1997-ben, 21 évesen vívta élete első komoly címmeccsét és rögtön kiütötte az azóta Halhatatlannak választott Daniel Zaragozát, akit mellesleg soha korábban nem ütöttek ki és aki a mérkőzés után vissza is vonult.

Morales következő nagy dobása volt, amikor négy menetben kiütötte Barrera nemezisét, a WBC bajnok Junior Jonest. Egy évvel és négy meccsel később Morales feljebb akart lépni egy súlycsoportot, ami nem is lehetett csoda, tekintve, hogy a 174 centiméter magas Morales nehezen tudta már hozni a kispehelysúly határát, azaz a 56.7 kilogrammot. Csakhogy volt még egy ellenfél, akit le kellett tudnia mielőtt továbblépett, ez pedig nem volt más mint Barrera, aki - mint már említettük - komoly ellenfélnek, de könnyű prédának számított, lévén simán kikapott Jonestól. A meccs után Morales, ahogy már korábban jelezte, feljebb lépett egy súlycsoportot és továbbra is veretlenül várta a kihívásokat. A rajongói pedig a Barrera elleni nehéz meccs és megingás egyetlen okaként a túl kemény fogyasztást jelölték meg.

Morales új csoportjában is hamar begyűjtötte a világbajnoki címet, ehhez pedig Kevin Kellyn vezetett át az út, akit hét menetben vert meg az interim címért, majd két meccsel később a világbajnok Guty Espadas Jr-tól elvette a teljes értékű címet egy 12 menetes, viszonylag szoros meccsen. Morales rögtön a következő meccsén a nagyon kemény, de addig jobbára ismeretlen In Jin Chi ellen védte meg a címét, és bár a meccs végkimenetele a többség szerint egyértelmű volt, a dél-koreai Chi rögtön a súlycsoport legjobbjai közé katapultálta magát.

Ezután vívta Morales a megnyert mégis elveszített második meccsét Barrerával majd folytatta a menetelését jobbnál jobb bunyósok ellen. Sorban a már említett Paulie Ayala a betöltetlen WBC övért, aztán két címvédés után ismét Guty Espadas Jr ellen. Ezúttal viszont csak 3 menetet adott a volt bajnoknak. Egy viszonylag sima, de érdekes meccsen legyőzte a tehetséges Jesus Chavezt is, majd két meccs múltán ismét Barrerával találkozott. A találkozó fantázianeve: "Egyszer és mindenkorra". A két mexikói nem is okozott csalódást, a meccs parázs csatát hozott, de ezúttal nem volt kérdés a győztes kilétéről, Barrera simán győzedelmeskedett. (A találkozóról egyébként sokakban talán pont az a kép maradt meg, amikor az eredményhirdetés előtt Barrera gratulálni próbál Moralesnek, amikor az egy teli pohár vizet önt riválisa apja felé.)

El Terrible ezek után még egy meccsre nagyon komolyan felkészül, méghozzá a filippínó hurrikán ellen. Pacman akkorra már komoly nevet szerzett magának, elsősorban a MAB elleni sikerével, de Morales még egyszer, utoljára bebizonyította, hogy milyen nagyszerű versenyző és egy szoros de egyértelmű meccsen megverte ellenfelét. Ezután ismét fellép, hogy könnyűsúlyban is bizonyítson, de megalázó vereséget szenved az amúgy világbajnoknak csak középszerű Zahir Raheemtől, majd visszatér nagypehelysúlyba két újabb meccset vívni az immár sokak által rettegett Manny Paquiao ellen. Az első meccs elején még nagyjából partiban is volt Morales, de aztán tíz menet alatt felőrölte őt a filippínó. A döntő meccsen azonban már csak három menetet bírt a mexikói bunyós. El Terrible ezek után bejelentette visszavonulását, de a dolgok számára kedvező alakulása miatt még egy nekirugaszkodást engedélyezett magának a könnyűsúlyú címért, ezzel téve egy végső próbát, hogy első mexikóiként négy súlycsoport világbajnokaként vonulhasson vissza. A képességei javát már elveszítő Morales azonban nem tudott győzedelmeskedni Diaz felett és ezzel egyértelművé vált, hogy a csupa-szív harcos felett eljárt már az idő.

Talán sokakban felmerül a kérdés, hogy ki melyikük volt a jobb ökölvívó? A háromból két csatát nyerő és Hamedet "nyugdíjba küldő" Barrera vagy a Barrerát legyőző Paquiaot és Jonest legyőző Morales? Túl nehéz kérdés. Persze meg lehetne vizsgálni a számokat is karreirjükben, mint például, hogy Morales 21 világbajnoki meccsből mindössze hármat, Barrera 25-ből négyet veszített el. Vagy meg lehet nézni a többi ellenfél minőségét is és megpróbálni értékelni a teljesítményeket, de talán legjobb ha mindenki maga dönti el melyikük volt a jobb, ebben pedig jó eséllyel nagyobb szerepet fog kapni a két harcos stílusa, mint a puszta számok. Kinek mi a szimpatikusabb a minden hájjal megkent és alkalmazkodóképességéről tanúbizonyságot tevő Barrera, vagy a csupaszív Morales, aki sosem hátrált ki egy adok-kapokból, még akkor sem ha így a szinte biztos vereség várt rá? Ízlés kérdese.

Egy viszont biztos, az ő helyük - akármennyire is utálják egymást - egymás mellett van, mégpedig a Halhatatlanok Csarnokának legfelső emeletén! Eric, Antonio, köszönjük a feledhetetlen órákat és pillanatokat!

Diego Corrales alias Chico tegnap éjjel meghalt motorbalesetben. A bokszrajongók többsége csak az enyémhez hasonló címmel találkozott amikor a hírt olvasta és sokan talán úgy gondolták először, - ahogy én is, - hogy a betonfejű amerikai-mexikói a boksz áldozata lett. Gondolhatták, gondolhattuk mert Chico nem a csillogó technikájáról, hanem a kérlelhetetlen és félelmet nem ismerő hirigelésről volt híres. Meg persze arról, hogy borzasztó bombákat állt ki sajnos immár befejezett, de rövid pályafutása során.

Három dolgot emelnék ki ennek a fantasztikus harcosnak az életéből:
Előszöris ő volt a főszereplője a XXI. század eddigi leglátványosabb bokszmeccsének (egyben természetesen 2005 legjobb meccse minden lap szerint). Az ellenfele a mexikói Castillo volt és a meccs előtt mindenki arra számított, hogy a colos Corrales távolról próbálja kibokszolni az ellenfelét, de Chicot nem olyan fából faragták. Odaállt verekedni. Bár gyengébb volt az ellenfelénél, de a vére űzte előre. Azon a meccsen kétszer táncolt vissza a vereség torkából úgy, hogy kiköpte a foggumit hogy időt nyerjen, majd egy jólirányzott pofonnal megrendítette az ellenfelét, aztán addig pofozta az ellenfelét amíg a bíró be nem szüntette a mérkőzést. Tudom, erre mindenki emlékszik, szerintem azok is fognak aki ma látták először a jelenetet vagy talán csak két vagy húsz év múlva fogják.

A visszavágó természetesen az évszázad eddigi legjobban várt visszavágója volt és bár a bokszban is igaz, hogy a második rész ritkán vetekszik az elsővel, ettől még jó meccsre volt kilátás. A mérkőzés napján aztán megdöbbent a bokszvilág, amikor Castillo bő két kilóval nehezebb volt a súlyhatárnál. Corrales volt a bajnok, visszautasíthatta volna a meccset, de erre mit mondott? Azt, hogy márpedig ő nem lesz tiszteletlen a bokszsporttal szemben, amit ő annyira szeret és kiállt Castillo ellen, hogy aztán a mexikói 3 parázs menet alatt összetörje kisebb ellenfelét. Aki azt hiszi, Coralles ez elvette a kedvét valamitől az téved, Corrales harmadszor is odaállt volna Castillo elé ha az nem nehezebb nála immár 2 súlycsoporttal. Odaállt volna harmadszor is, mert ő volt minden idők egyik legmexikóiabb amerikai öklözője. Ja, és ha még nem mondtam volna: 29 éves volt.

A harmadik ami jellemzi Chicot az az, hogy Tysonnal, Ibeabuchival és ki tudja még hány bokszolóval szemben (és leginkább Hopkins mellett), ő a boksz egyik nagy pozitív példája volt és lesz is örökre. A törékeny de aggresszív gyereket majd kamaszt ez a gyönyörű sport tette elsősorban sport és úriemberré, másodsorban igazán gazdaggá, ha tetszik, az amerikai álom megvalósítójává.

Nyugodj békében Chico!




PS: Bocsánat a sok hibáért. Rég írtam meg ez most a személyes blogomból egy átirat... Viszlát Chico!

Ray O. Campbell Jr. - BoxingTalk.com

Jack, úgy hallom a te neved is szóba jött mint De La Hoya lehetséges trénere a május 5-i Floyd Mayweather Jr. elleni meccsre. Mit tudsz nekünk erről mondani?
Nos, a hír igaz. Mióta Mayweather Sr. nem lesz az edzője, azóta azt gondolom, hogy miért ne ugorhatnék be a helyére és edzhetném őt. Shane-t már kétszer felkészítettem Oscar ellen, kétszeres év-edzője vagyok, szóval a pedigrém megfelelő kell, hogy legyen, és a meccs körítésének is szépen el lehetne adni. El lehetne adni az egész világon, mert engem mindenhol ismernek. Mint mondtam, hatalmas lehetne, nagyon nagy lenne és nagyon jó kis történet lenne, amivel eladhatjuk az egész meccset. A pénz nem lehet akadály, fizessenek nekem egy méltányos összeget és kész.

Azt mondtad, hogy Mayweather Sr nem lesz Oscar edzője. Ezt úgy érted, hogy az öreg Mayweather biztosan kint van az egyenletből, már ami az edzőségét illeti erre a meccsre?
Nem hiszem, hogy ő fogja Oscart felkészíteni. Oscar döntése az egész, mint tudod, mert ugye ő fog Mayweather fiával küzdeni. Én soha nem készítenék fel valakit, hogy megverje a fiamat, nem érdekel, hogy mennyi pénzről van szó. Képzeld el mondjuk, hogy én készítenék fel valakit a fiam ellen egy csatára, amiben teszem azt a fiam maradandó sérülést szenved. Mondjuk, hogy járni se tud többet a fiam, nem hogy harcolni és én készítettem fel valakit arra, hogy ilyen sérülést okozzon. Hogy érezném magam? Áh, ez teljes hülyeség! Biztos, hogy nem csinálnám, nem kockáztatnám meg. Ennyit nem ér.

Na nem mintha én az idősebb Floydot szeretném Oscar edzőjeként tudni Kicsi Floyd ellen, de nem hiszem, hogy a ti kapcsolatotok Shanenel összehasonlítható a két Floyd Mayweather kapcsolatával. Habár nektek is volt egy időszakotok, amikor nem te edzetted Shane-t, de soha nem volt olyan mértékű az ellentétetek, mint a Mayweatheréké. Ők keményen inzultálták egymást, amíg te mindig támogattad Shanet. Láttunk a fiad meccsein neki szurkolva akkor is, amikor nem te voltál a ringsarkában. Szóval abból amit hallasz, lehetségesnek tartod, hogy Öreg Floyd nem lesz ott De La Hoya sarkában.
Igen.

Tudom hogy soha nem lehet az ember ilyesmiben 100% biztos, amikor Oscarról van szó, de mégis mennyire tartod ezt valószínűnek?
Nem hinném, hogy Oscar megengedi Floydnak, hogy a fia ellen készítse fel. Így kell gondolnom Oscar érzéseit. Nem vagyok biztos, de nem hiszem, hogy hajlana efelé. Lehet, hogy tévedek, de nem hiszem. Ha Oscar hallgat a lelkiismeretére... Oscar helyében én nem tenném. Mindegy, hogy milyen viszonyban vannak most, akkor is Öreg Floyd fiáról van szó. Szóval én nem erőltetném.

Egyáltalán leültetek már Oscarral megbeszélni a lehetőséget, hogy edzenéd?
Nem, ami azt illeti még nem ültünk le megbeszélni. Említettem neki, de konkrétan nem ültünk le. Nem is beszéltünk róla részleteiben vagy ilyesmi, épp csak tudtára hoztam, hogy mit lehetne, hogy lehetne és hogy én tudom, hogy lehetne megcsinálni.

És hogy fogadta az első felvetéseket?
Jól.

Mielőtt Oscarhoz mentél, gondolom beszéltél Shane-el a dologról.
Igen, beszéltem Shane-el, azt akartam, hogy tudjon az ötletről meg mindenről. Azt mondta, hogy rendben van és azt, hogy valószínűleg Puerto Ricoba kellene utaznom, hogy edzem és hogy szerinte nem nagy ügy. Ami azt illeti, úgysem voltam arrafelé egy jóideje.

Oscar edzését állandónak terveznéd vagy csak a Mayweather elleni meccs körülményei miatt ugranál be?
Ez Oscaron múlik, nekem ebbe nincs beleszólásom. Rajta múlik, ha vissza akarna térni Mayweather irányítása alá a meccs után, én elfogadnám. Egyébként Oscarral dolgozni ezért a meccsért engem is segítene, hogy háromszoros év-edzője lehessek, ami olyan eredmény, amit szeretnék elérni, tehát motiválna.

Mi a véleményed Floyd Mayweatherről mint bunyósról egészében és szerinted mit kell Oscarnak tennie, hogy megverje Floydot?
Floydnak gyors kezei vannak, de úgy érzem Oscar kezei is elég gyorsak, csak ő erősebb és jobban bírja az ütést. Tényleg úgy érzem, hogy Floyd nem lesz képes lábon kihordani Oscar ütéseit. Kicsi Floyd szerintem úgy próbálna küzdeni, mint Baldomir ellen. Ki-be ugrálna meg ilyesmi. Szóval az én munkám az lenne, hogy Oscar gyorsaságát fejlesszem és biztosítsam, hogy tartani tudja a lépést Mayweatherrel, mivel a többi adja majd magát.

Nos, abból amit hallok úgy tudom, hogy három edző van a kalapban, úgy mint Freddy Roach, Ignacio Bernstein és te. Mond el az olvasóinknak hogy miért érzed magad alkalmasabbnak a feladatra a másik két lehetőségnél!
Mindenki tudja, hogy a fiam Shane egy élvonalbeli, elit harcos hosszú évek óta, aki több súlycsoportban is járt és nyert. Épp legutóbbi meccsén ütötte ki Vargast egyetlen ütéssel, szóval Oscar meg fogja nézni, hogy mit nyújtott Shane azon a meccsen. A sebesség, a lábmunka és az egész bunyós egyben volt. Ez tőlem jött, aki Shane-el dolgoztam és senki mástól. Én nem dolgozok párnákkal, mint Floyd, nem csinálom ezt a pötyögős dolgot, az csak kardióedzésnek jó. Én is használok párnát és használom gyors mozgásra is, de az erőre, gyorsaságra és kardióra van. Ez az, amit Oscar is kapna tőle: erő, gyorsaság és minden más egyszerre, nem hiszem, hogy Floydnak esélye lenne ellene.

Senki nem vonhatja kétségbe amit Shanenek tanítottál gyerek kora óta, amivel egy nagyon tehetséges és sikeres harcost faragtál belőle. Nem gondolod viszont, hogy egy kicsit túl késő lenne Oscart a te erőbokszodra oktatni?
Nem, mivel ő egy élsportoló, neki nem fog nehézséget okozni az elsajátítása. Ami azt illeti, szerintem kedvelni is fogja.

Az imént azt mondtad, hogy nem hiszed, hogy Floydnak esélye lenne. Ez azt jelenti, hogy ha te állnál Oscar sarkában, akkor Floydnak esélye sincs a tizenkét menet befejezésére?
Azt gondolom, hogy ha Oscar rendesen megüti, akkor Floyd le fog menni.

Nos, beszéljünk egy kicsit Shaneről. Mit mondanál az utóbbi időkben aratott régi-új sikereitek kulcsának?
Csak azt tesszük, amit mindig is tettünk. Soha nem változtattunk semmin. Mindig is hozzám volt szokva és újra azt akarta, hogy én edzem őt. Nyolc éves kora óta foglalkozom vele. Van egy nyerő kombinációnk, egy nyerő képletünk, szóval miért változtatnánk meg a receptet, amivel nyerni tudunk az esetek 99%-ában vagy éppenséggel 100%-ában. Shane öregszik, de már nem hagyja elszaladni a súlyát, mint régebben, szóval sokkal jobb és gyorsabb lesz.

Régebben beszéltünk, amikor te és Shane épp abbahagytátok az együttműködést mint edző és tanítvány és azt bizonygattad nekem, hogy nem történt köztetek semmi változás, azon kívül, hogy nem te leszel onnantól a fiad sarkában. Azért én úgy képzelném, hogy miután a kettőtök újra egymásra talált, mint edző és bunyós, azért ez biztos az apa-fiú kapcsolatot is megerősítette közöttetek. Milyen érzés volt ez neked?
Ugyanaz, semmi nem változott. Tényleg. Én még mindig én vagyok és nem változok senki kedvéért, Shane pedig Shane és én nem változtatok meg embereket. Amikor engem látsz az én is vagyok, és ez így van négy éves korom óta. Senki kedvéért nem változtatok meg semmit. Én ilyen vagyok, amit látsz, azt kapod.
Figyelj, az én szememben ő mindig csak a fiam marad. Mindegy mi történik! Érted? Mindegy, hogy mi történik, és ez így marad amíg halál el nem választ vagy hogy mondjam. Ő mindig a fiam marad és ezt nem változtathatom meg. Az én vérem, ami belőlem és a feleségemből lett. Szóval nem lett nagyszerűbb vagy kevesebb vagy bármi más, mivel ez mindig a legfontosabb lesz nekem. A gyerekeimről beszélek. Minden egyes alkalom, amikor láthatom őket, az egy áldás és egy csoda, hogy még mindig életben vannak és én felkeltem az adott reggelen. Ez mindig fantasztikus, sosem kevesebb.

Hogy áll Shane február tizediki meccse Luis Collazo ellen?
Szétedzi az eszét is, 23 menetet edzettünk a szparringok kezdete előtti napon. Most visszavettem úgy 12 körülre.

Ki segíti Shane felkészülését?
3 srácot hoztam fel neki ide a big bear hegyi edzőtáborba. Az egyiket Enriquenek hívják, de a vezetékneve most nem jut eszembe. A másik fickó Jose. Ő new yorki. Rajtuk kívül itt van velünk Fred Tukes is.

Mit gondolsz Shane ellenfeléről, Luis Collazoról?
A felvételeket nézve úgy tűnik, hogy szeret beleverni az ellenfél támadásaiba, uralni a ring közepét és bokszolni. Elég jó ütőereje van, de nem gondolom, hogy kiemelkedő lenne az ereje. Nem harcol túl jól a kötelekről és ez tűnik az egyik legnagyobb gyenge pontjának. Hagyta azt az kis aprócska fickót, Ricky Hattont, hogy körbeverje a ringen. A 11. és 12. menetben kezdte el csak Hatton verését és azt gondolom, hogy ha hamarabb rákapcsol, akkor gond nélkül verhette volna az angolt.

Egyértelmű, hogy amikor elhatározta magát, hogy távol tartsa végre, akkor tisztán Hatton fölé nőtt, mivel Ricky akkor volt eredményes, amikor közel voltak egymáshoz Collazoval. Ti is ezt a képletet fogjátok használni Collazo megveréséhez?
Ahogy én látom, mindegy hogy mit csinál. Nem lesz képes Shanet stílusváltásra kényszeriteni akár kintről bokszol, akár közelről bombáz vagy bármit is fog Shane helyesnek vélni. Kivéve ha Shane túl nagy tiszteletet mutat a srác felé és engedi érvényesülni. Viszont ha Shane rá akar ugrani, akkor ki fogja ütni. Lehet, hogy tévedek, de így érzem.

Szóval azt mondod, hogy ez a meccs nem fog végigmenni?
Nem tudom, de nem kéne neki. Úgy értem tévedhetek, de papíron Shane sokkal tapasztaltabb erősebb és jobb bokszoló mint Collazo. Shane egyébként nem néz át Collazon, ő is egy harcos, de az eredményeire és Shane eredményeire tekintve nem szabadna gondot okoznia a fiamnak. Collazo szempontjából viszont ez egy nagy lehetőség, amivel mindent megnyerhet, de nem veszíthet semmit, szóval biztos, hogy meg fog próbálni mindent a jó eredményért, Shane pedig azt fogja tenni, amit szokott. Shane egyre jobb formában van a Vargas meccs óta, ami azt illeti, már hozta is a súlyt. 149 font volt (67kg), most visszament 152-re (68.5kg), de többször volt 149 és fél font. Szóval Shane már csak a technikai dolgokra koncentrál, nagyszerű állapotban van.

Collazotól sem lehet elvenni semmit, igazán jól állta a sarat Ricky Hatton ellen, de Hatton nem Sugar Shane. Ricky Hatton úgy fest mint Phillip Holiday, akivel Shane akkor meccselt amikor beteg volt. Az a fajta bunyós aki csak jön és üt, de sokat fog és dulakszik. Ezeket viszont nem tudná megcsinálni Shane ellen. Én valahogy nem hiszem, hogy képes lesz kezelni Shane erejét. Ha megnézed a Vargas elleni második meccset, mi keményen dolgoztunk azon a balhorgon és az lett az ütés amivel kiütöttük Vargast. Amikor jött a második Vargas meccs az emberek azt mondták, hogy 'Vargas ezt fogja tenni Shanenel', meg 'Vargas azt fogja tenni Shanenel', én meg megmondtam nekik, hogy Vargas semmit nem fog csinálni azon kívül, hogy kiütteti magát és pontosan ez történt. Mondtam nekik, hogy Shane csillogni fog azon a meccsen. Vargas még csak nem is látta azt az ütést, amíg vissza nem nézték videón!

Shanenek van egy kemény balegyenese, amikor Collazo megérzi azt a balost, amikor Shane igazán eltalálja vele, akkor Collazo másra se fog tudni gondolni csak, hogy 'Francba, ez az ember sziklakeményet üt!'. Olyan érzés lesz, mint ha egy zsaru zseblámpájával vágnák kupán.  Mindenki azt mondja, hogy Shanenek már vége és Shane megkopott, de amikor újra szétrúg pár hátsót, akkor azt fogják mondani, hogy 'Ó igen, Shane visszatért!'. Ellenben az igazság az, hogy Shane nem is ment sehova.

 

 

* Ezt a fordítást a px részére készítettem, úgyhogy engedélyhez kötött a felhasználása

Csak nem sikerült másnap megcsinálni. Még jó hogy ez egy blog és így elpanaszolhatom, hogy az edzés miatt nem volt időm blogolni. :)

Szóval idő közben kiderült, hogy ugrott a Mosley vs Cintron, de a Mosley vs Collazo sem tűnik rossznak. Már írtam a fórumba, de azért ide is leírom, hogy ha hülyeséget mondok, akkor hagyjak bizonyítékot jövőbeli ellenségeimnek. Szóval azért tartom ezt (is) jó párosításnak, mert Collazo egy príma bokszoló, aki csak nagyon szűken kapott ki Hattontól, sőt 15 menetben biztosan kiüti az angolt. De! Egy fénykorában levő Sugar Shane 99%, hogy megoldotta volna, mert sokkal komplettebb bunyós volt és semmivel sem kisebb. OK, ez eddig közhely. Na de láttuk mindannyian, hogy Mosley hogy betlizett Forrest és Wright ellen. Sokan már le is írták Mosleyt és a hardcore Mosley fanatikusokat leszámítva, nem sokan hiszik, hogy megválthatja még a világot. Vargassal először bokszolt egy viszonylag szorosat, aztán másodszor fantasztikus formát mutatva leiskolázta, majd lebombázta Vargast. A bokszvilág először pislogott egy sort, aztán nem tudta Mosleyt eleget dicsérni. Az hogy Mosley kapott ilyen erőre az apja támogatásával, vagy Vargasnak lett túl sok a kapott pofonokból az szerintem nagyonis kiderülhet Collazo ellen, jó meccset várok.

Na de haladjunk: A következő természetesen az évtized párosításának kikiáltott Oscar De La Hoya vs Floyd Mayweather Jr meccs. Személy szerint jó esélyt látok rá, hogy ne legyen több egy középszerű meccsnél és hogy Floyd viszonylag simán hozza a meccset, de azért tény, hogy nem tennék rá nagy pénzt. Érzésem szerint a Szépfiú mellett szóló kis gyorsasági és védekezési fölény pont elég lesz az Aranyfiú picit nagyobb fizikai ereje ellen. Kiváncsi vagyok mi lesz a reklámszöveg két ilyen jófiú szerepben levő bunyósnál!

Roman Karmazin: Kiváncsi vagyok mi lesz vele az idén. Az a tetűláda madárfészekfej jól kicseszett vele. Az én szememben Roman a nagyváltósúlyú bajnok és Spinks még a csalásokkal sem tudott nyerni az én pontozólapomon. Sőt, 2 ponttal ment nálam Karmazin. Na de mindegy, a nagyobb baj, hogy most hoznak neki valami középszerű bunyóst, aztán talán az év második felében kap lehetőséget valaki ellen. Persze érte sem fognak két kézzel kapkodni, mert kőkemény csóka, annyira meg nem ismert kint szerintem. Viperának meg nagyon fogok szorítani idén, hogy meg tudja tartani az IBO övet, meg hogy ne legyenek gondok a promócióval.

Edison Miranda vs Arthur Abraham II: Isteni meccs lesz ha létrejön. Az első is egy klasszis, még ha nem is lett volna szabad továbbengedni a meccset. Mind a két bunyós nagyot alkotott, sokkal nagyobbat, mint Wright vagy Taylor. Taylor mondjuk már rohadtul idegesít, mert szerintem 4 nyert meccsből kettőt elvesztett egyet meg döntetlenezett és így is őt tartják a legjobbnak középben. Persze így is nagyon jó bunyós, de lehet, hogy két fokkal jobb lenne ha a nem a nyugdíjon járna az esze 28 évesen. Na nem a pénzt sajnálom tőle, de belőle sosem lesz egy Hopkins az már fix. A Tito elleni Bernard amúgyis lecsapta volna mint a taxiórát, de hogy Jermain nem is fog 4x évesen bokszolni, az is biztos. Szóval Miranda vs Abraham az nagy lesz, két technikás nagyütő, az egyik inkább bombázó üzemmódban a másik inkább technikás, ráadásul még utálják is egymást. Ebből csak jó csata lehet!

Joe Calzaghe vs Mikkel Kessler: Lesz ilyen? Én remélem. Addig a Sárkány nyom pár ráhangoló menetet Manfredoval. Érdekel ez a meccs bárkit? Szerintem max. a walesi ellenszurkolóit vagy a valóságshow-függőket, de engem teljesen hidegen hagy. Karesztól szintén remélek pár jó meccset az idén. Az a Bilak elleni meccs rendszeres vendég a monitoromon, de úgy látom nem csak nekünk tetszett, mert a Eurosport is leadta vagy tízszer. Nem is csodálom! Tényleg, vajon meddig juthat idén? Egy interkonti cím jól hangzana. Szerintetek?

Erdei Zsolt : Mert ő mindig érdekel, de most nem tudnék olyan nagyon várt meccset mondani idénre félnehézben. Koko utalt rá a  monoklis interjúban, hogy szerinte összejöhet egy Roy elleni meccs, de már akkor sem éltem bele magam. Most hogy Hopkins is pályázik Jones skalpjára, szerintem minden esély ugrott. A vége az lesz, hogy megint Garay lesz a kihívó. Már kezdek bele is törődni… Talán még egy címegyesítés a WBA bajnok ellen, nagyon-nagyon esetleg Woods ellen, de ha fogadni kéne, akkor azt mondanám, hogy nem lesz idén nagy ellenfél sajnos. Esetleg még a Dawson vs Adamek jó lehet. 

O'Neil Bell vs Jean Marc Mormeck II: Nem csak két nagyütő, nagyszívű és technikás bunyós, akik egyértelműen a súlycsoportot legjobbjai, de az első meccsük szerint fantasztikus volt. Bevallom őszintén Bellt csak Brown ellen láttam korábban, Mormacknek meg azért láttam pár videóját, de a lényeg, hogy nem sok esélyt adtam az amerikainak. Aztán a meccs első fele nem is okozott csalódást, a másodikban meg fordított Bell, de honnan! Hányszor volt megütve? Atya úr isten. Persze nem egy kósza pofonnal nyert, úgyhogy azért adok-kapok volt, de Bellnek rendesen jojóztak a szemei párszor. És onnan fordított! Jöhet bármikor, felőlem hetente is egy ilyen meccs, reméljük a visszavágó is hasonló lesz.

Nehézsúly? Bármilyen övegyesítésnek örülnék, Brewster, Chagaev és Toney lehetőségének is örülnék. Sajnos egyikben sem hiszek igazán és egyikre se mondanám, hogy na ez lesz az év meccse. Talán nem is baj, így is felsoroltam egy rakás nevet azok mellé ha a lesz pár szódával-elmegy nehézsúlyú meccs akkor nem fogunk év végén panaszkodni. Tudom, hogy sok nevet kihagytam - Paul Williamst már bánom is :) – de legalább hagytam nektek hozzászólási lehetőséget! :)

Előszöris elnézést kérek az olvasóktól, hogy ilyen sokáig nem volt új bejegyzés, de sajnos rám szakadt az ég az év végén. Úgy tűnik most már jobb lesz a helyzet, úgyhogy belehúzok. Az idénre úgy is azt fogadtam meg, hogy írok ide legalább 50 épkézláb szösszenetet. Azért így utólag is remélem mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek és kívánok mindenkinek Boldog Új Évet!

Ha már újév, nézzük sorba, hogy mik várnak ránk idén! Kezdjük az alacsonyabb súlycsoportokkal:

Jorge Arce: A nyalókás ’Texasi Cowboy’-ra nagyon kiváncsi vagyok, de most nagylégsúlyban nem nagyon vannak hozzá fogható nevek. Kiváncsi vagyok mit hoz neki a 2007-es év, de Julio David Roque Ler-től nem várnék sokat a rekordja alapján. Egyébként nem tudom ki hogy van vele, de szerintem főleg ezekben az alacsony régiókban felesleges az a rengeteg súlycsoport. Főleg a légsúlyú top4-5 ellen nézném meg Arcet. Wonjongkam, Darchinyan, Narvaez ellen biztos jó meccseket csinálhatna, de azt se bánnám ha Arce lépne feljebb.

Rafael Marquez: Úgy hirlik a fiatalabb Marquez (bátyjához hasonlóan) feljebblép egy súlycsoportot egy hatalmas csata és egy újabb világbajnoki öv reményében. Ha létrejön a R Marquez vs Israel Vazquez csata, az akár még az év mérkőzését is hozhatja. Az érdeklődés persze nem lesz az Oscar vs Mayweather kategóriában, de az igazi rajongók egy újabb nagy meccsel lehetnek gazdagabbak! Személy szerint talán ezt a találkozót várom leginkább jelenleg.

Juan Manuel Marquez: Juan Manuel is fellép és ez a hír szinte már biztosra is vehető, az ellenfél pedig rögtön a súlycsoport egyik nagy öregje, a jelenleg két övet is utaló szuperbajnok Marco Antonio Barrera. Mivel olvasóim fele valószínűleg többet is tud nálam bokszról a másik felénke 99%-a pedig minimum látta a Barrera összes tavalyi meccsét és nagyjából ismeri a Pacmannel döntetlenező Marquezt ezért nem kezdek bele ennek a meccsnek az ecsetelésébe. Mindenesetre én örülök ennek a találkozónak, mert féltem az öreg Barrerát (aki nagy kedvencem) egy újabb Paquiao meccstől és Marquezt tökéletes kihívásnak tartom, egy másodpercre sem becsülném le. Aki kicsit is ismeri a mexikói mentalitást az úgyis tudja, hogy a győztes ki fog állni a súlycsoport urával, Manny Paquiaoval. Márcsak azért is, mert mindkettejüknek befejezetlen ügye van a filippinóval. Esküdni nem mernék, de úgy érzem ez még az év közepén meg is valósul. Az én évkönyvemben a nagypehelyről és főleg Pacmanről szólt a 2006-os év, nagyon valószínű, hogy idén is arról fog.

Manny Pacquiao: Pacman ugyebár a nagypehely #1 és a pound-for-pound #1-2, viszont az elmúlt pár héten túl sok hír jött a promóteri ügyeiről. Nagyon remélem, hogy nem fogja rányomni a bélyegét Manny évére vagy pályafutására. Szubjektív, de nem értem miért nem fogadta el Oscar ajánlatát a letétbe helyezendő pénzről. Vagy a TopRank áll a döntés mögött vagy Pacmannek pénzgondjai vannak. Valahogy az utóbbi nem tűnik racionálisnak...

Nagypehelyben kiváncsi leszek még Edwin Valero és Joan Guzman évére is. Valerot már Pacquiaoval is hírbe hozták, ami nekem nagyon korainak tűnt. De mivel szerintem már Mosquerától is ki kellett volna kapnia, ezért inkább nem szólok egy szót sem, még ha Mosquera fényévekre is van a filippinótól. Alex Arthur szintén jól muzsikál európai gálákon. Az ígéret szerint az idén kilép a világszínpadra, majd meglátjuk. Morales pedig azt nyilatkozta, hogy valószínűleg befejezi. Bár nem szoktam, ezúttal kételkedem a szavában. Két ilyen meccs után nem csodálom, ha nincs kedve folytatni, de ha zsebből megver egy közepesen erős bunyóst – amire meggyőződésem hogy képes – akkor lehet hogy meggondolja magát.

Acelino Freitas vs Joel Casamayor: Freitas tehát mégis visszatér és rögtön a szuperbajnok Casamayor ellen, aki nem mellesleg a Ring övét is birtokolja. Valami azt súgja, hogy ez lesz Freitas utolsó dobása, de ne legyen igazam.

Szintén könnyűsúly, hogy a hírek szerint február elején visszatér az IBF bajnok Jesus Chavez, aki – mint ismeretes – a halálos kimenetelű Leavander Johnson elleni meccs óta nem lépett ringbe. Megerősítést ehhez ugyan még nem találtam, de mivel az interim bajnok Julio Diaz a kihívó, ezért lehet benne valami… A hibátlan mérlegű Juan Diaz szintén kavarhat egy kis szelet az évben.

Jose Luis Castillo: A mexikói fenegyerek ugyancsak gyenge évet tudhat maga mögött (egy darab silány meccs még februárban), úgyhogy várható, hogy az idén belecsap a lecsóba. Ricky Hatton szintén visszatért kisváltóba, kis szerencsével az év közepén vagy végén találkozhatnak. Persze ahhoz az angolnak hoznia kell egy övet Juan Urangotól, ami nem biztos, hogy egyszerű lesz. Én azért bízom Hattonban. Castillonak is van egy meccse a boxrecen, de a veretlen, 15 meccses Herman Ngoudjo aligha lehet probléma.

Miguel Angel Cotto: Oktay Urkal nem rossz ellenfél, Antonio Margarito viszont nagyszerű ellenfél. Ha Cotto hozza a két meccset, akkor szerintem megfejelheti még egy Mayweather ellenivel az év végén. Addig még talán létrejöhet egy Shane Mosley vs Mayweather is, amit megelőzhet egy Mosley vs Cintron. Álmodozom? Lehet, de jól esik, a nagyváltó pedig sokak kedvence, reméljük jó éve lesz!

Kb ennyi a fele, holnap folytatom.

Még az előző bejegyzéshez tartozhatna, hogy az Audley Harrisont kipontozó Dominick Guinn ismét egy pontozásos sikerrel tért vissza Zack Page ellen, miután júniusban kikapott a nagy reménység Tony Thompsontól. Más kérdés, hogy ha a nem túl acélos Page (12-9-1, 4KO) még egy leütéssel is csak megosztott pontozással kapott ki, akkor Guinnek komolyan el kell gondolkoznia a terveiről szerintem.

Sokadlagos hír vagy inkább érdekesség, hogy szombaton Paul Murdoch - Erdei Zsolt májusi ellenfele - ismét ringbelépett és sikeresen védte meg a PABA félnehézsúlyú övét.

Se időm se kedvem elemezgetni most, hogy milyen siralmas a mai nehézsúly, úgyis ez folyik a csapból is. Ugyanakkor ez a hétvége - a Taylor vs Ouma meccsen kívül - mindenképp a nehézsúlyról szólt , úgyhogy nézzük az eredményeket:

Anglia - Audley Harrison vs Danny Williams II: A meccset még nem láttam, de a beszámolók alapján Audley Harrison viszonylag simán verte honfitársát és három menetben befejezte e meccset. Tény, hogy előzetesen még úgyis Williams győzelmét vártam, hogy tisztában voltam vele, hogy Tyson egykori (késői) legyőzője csak egy héttel a meccs előtt tudta meg, hogy ringbe lép. Mégpedig azért gondoltam így, mert Audley - akárcsak a Vlagyimir Klicskó - fél az ütésektől viszont az ukránnal ellentétben nincs olyan kemény távoltartó egyenese. Az ESB fórumán elhangzottak szerint most is inkább tolta a jabjét minthogy ártani próbált volna vele. Danny Williams ellenben bebizonyította már párszor, hogy elég jó álla és szíve van, és azt is hogy ha talál akkor annak azért van ereje, még ha nem is egy kimondott KO király. Akik látták a meccset, egybehangóan állítják, hogy Danny jópárszor megsorozta a volt olimpiai bajnokot, de most mintha az jobban bírta volna a nyomást.
Hogy ez most azt jelenti - hogy az előzetes bejelentésekkel ellentétben - edzetlenül vállalta a meccset Danny vagy hogy ennyit jelent a sparring és élesítés hiánya, esetleg kiöregedett vagy Audley lett hirtelen ilyen jó, azt nehéz megítélni. Az viszont tény, hogy Danny nem volt 100% és az is, hogy KOval kapott ki, hamarabb mint Vitali kezei alatt. Az is igaz, hogy Danny majd' 10 kilóval könnyebb volt mint Skelton ellen, szóval valószínűleg nem hanyagolta nagyon az edzéseket. Hogy akkor milyen következtetéseket is lehet levonni? Hát szerintem leginkább semmilyet.
Danny nagy meglepetésre legyőzte Harrisont egy éve, és most -felkészületlenül - simán kikapott tőle, közben meg nyert és vesztett egy-egy szoros meccset Skelton ellen. Angliában tehát egyelőre nem nagyon bír egymással a nehézsúlyú top-trió és valószínű, hogy egyiküknek sem lenne komoly esélye az exszovjetek ellen. Harrison ugyan technikailag és adottságilag nem rossz, de 'szív-ügyileg' van még mit bizonyítania. A másik kettő meg nem rossz verekedő, de a gyorsaságuk és a technikájuk elmarad még a mai etalontól is sajnos. Bár Skelton lehet, hogy hamarosan rámcáfol Valuev ellen. Kiváncsi leszek.

Florida, USA - Oliver McCall vs Yanqui Diaz: A fiatal Diazt elég nagy reménységnak tartották a Samuel Peter elleni meccsig, főleg miután kiütötte a szintén reménység Juan Carlos Gomezt az első menetben. Azóta mondjuk nem túl jó a rekordja (0-4-0 +2NC), de a 41 éves McCall sem éppen az első osztály. Igaz az elmúlt két évből csak a híres drogbotrányos veresége van Gomeztől, amit később no contestre változtattak. Ellenben ugye emlékszünk még McCall bedrogozott ámokfutására is, ami szintén Diaz felé billentette némileg a mérleget. A meccs egyébként az első három menetben lassú, de még épp élvezhető bokszmeccs volt, ami a végén egy unalmas birkózásba ment át, amiben a volt világbajnok némileg jobbnak tűnt. Diaztól le is vont a vezetőbíró két pontot tarkóütés és sorozatos fogás miatt. Az utóbbi után McCall egy gyors jab után egy nagyon kemény jobb felütéssel leküldte a kubait, aki nem is tudott tízre felállni, így KOval kikapott a hetedik menetben. McCall ezzel a győzelemmel újabb lépcsőt küzdött le valamelyik trónhoz, pedig McCallt tíz éve se tartották sokra, azóta pedig nagyon sokat lassult...

Florida, USA - Roman Greenberg vs Steve Pannell: A feltörekvő Greenberg - akit én most láttam először - egy impresszív 23-0-0-16-os rekorddal érkezett a cím nélküli 10 menetes meccsre, míg a 39 éves Pannell 34-10-0-el. Ha ehhez, hozzáveszük, hogy Pannel az utóbbi 9 meccsén egyszer sem bokszolt három menetnél többet és csak egyet nyert meg, akkor talán nem túlzás az izraelit torony magas favoritnak nevezni. Még akkor sem ha ellenfelei esetleges ismertsége is csak annak köszönhető, hogy elvéreztek a komolyabb kihívások kapujában. Ehhez képest a mérkőzés első két menetében az amerikai gyakorlatilag hülyét csinált 24 éves riválisából. A harmadikban aztán betalált Greenberg és sajnos Pannel ismét bebizonyította, hogy a gránit áll nem tartozik az erősségei közé és két leütés után nyert a fiatalság. Túl sokat azért ne várjunk tőle, de a meccset érdemes megnézni. (px videók topik)

Florida, USA - Michael Moorer vs Cliff Couser: KO 1, 1 perc 26 másodpercnél. Kell ennél többet mondani? Couser egyébként a Twin Tyson becenevén lett bemutatva és a ringspeakerek arról beszéltek, hogy Tysont alakította valami filmben. Ezekre az infókra próbált még rá tenni a Tysonos 'szerelésével' is a 35 éves amerikai, de a bemutatott produkciója sajnos komoly csalódás volt a Tyson-fanoknak, hiába stimmeltek a fizikai paraméterek és a külsőségek. A 39 éves Moorer célja egyébként szintén a világbajnoki cím, az öregek közül még neki lehet erre a legjobb esélye. A reflexei és az ereje rendbenlevőnek tűnt, a kiütés is emlékezetesre sikeredett. Illetve bocsánat, Klicskó ellen Sandersnek talán még jobb esélye lehet mint a többi öregnek.

Oroszország - Alexander Povetkin vs Imamu Mayfield: Povetkin átgázolt soros ellenfelén, a tudósítások szerint igazán meggyőző volt a teljesítménye. A normálisan cirkálósúlyú Mayfield egyébként korábban legyőzte Peter Okhellot és döntetlenezett a későbbi Samuel Peter áldozat Taurus Sykesal. (Érdekesség, hogy mindhárom pontozó 95-95-re adta kettejük csatáját.) Igaz ki is kapott pár komoly cirkálósúlyútól, mint Gomez és a kéthete Cunninghammet az IBF címért legyőző Krzysztof Wlodarczyktól valamint pár kisebb névtől is, de BoxRec szerint 33.ként rangsorolt volt világbajnok skalpja még így is sokat ér.

Oroszország - Oleg Maskaev vs Peter Okhello: Maskeav - aki a maga 37 évével akár a feltörekvő exbajnokok útmutatója is lehet(ne) - simán verte a középszerű Okhellot, bár kiütnie nem sikerült. Talán kár is lenne hosszas elemzésekbe bonyolódni, Maskaev megkapta a pihenős meccsét a Rahman elleni derbi után. Reméljük nem sérült le újra és akkor még valami nagy dobás is kerekedhet a jövő év tavaszán. Egyesek Klicskót emlegetik, másik Holyfieldet, de lehet hogy egész más lesz majd a befutó.

Ha nem valami igazán ízes drog vagy egyéb botránnyal, akkor ezek a meccsek megkarcolni sem fogják a boksz nagykönyvét, de legalább túl vagyunk rajtuk. Ennél már csak jobb jöhet! Legalábbis hosszú távon biztos.

Találtam egy nagyon jó cikket ami egy ilyen szubjektív kis tákolmányba mint ez a blog, pont beillik, lehet rajta vitatkozni. Monte Cox szedte össze az EastSideBoxing.com cikkében az IBRO (Nemzetközi Box Kutató Szervezet) egy munkájának eredményét, melyben összeszedték a világ valaha élt legjobb bokszolóinak huszonötös listáját. A dolog úgy működött, hogy 30 bokszszakértő/boksztörténész írt egy top20-as listát, és a top20 minden helyezése annyi pontot ért amennyivel az a 21-nél kevesebb. Tehát egy 20. helyezés 1 pontot ért, míg egy 1. helyezés 20-at, így próbáltak minél objektívebb top25-ös listát felállítani. Nézzük az eredményt:

Bővebben »

(Utolsó frissítés: január 9, 21:49 - Sanyi is csatlakozott, Öreg Peru tereminfójára még várunk)

Nem kell megijedni, most mi kapjuk a Balhorgot. A profibox.hu aktív fórumozóinak egy jelentős része ugyanis összeröffen egy kis barátságos csetepatéra, ami egy kieséses 'verseny' lesz a 'px fórum bajnoka' címért. A dolog pikantériája, hogy a többség sosem bokszolt, egy kisebb társaság sosem bunyózott, a maradék nagy része pedig legalább 10 éve nem húzott kesztyűt vagy sérült. Szóval ez aztán minden lesz csak profi nem. Még szerencse, hogy nem kell végignéznie senkinek, különben valószínűleg váltva sírna és hahótázna, mi viszont -remélhetőleg- jól fogjuk magunkat érezni. (Ez a bejegyzés egyébként összefoglaló csupán, a legfrissebb információk a fórumból kerülnek összegereblyézésre.)

Bővebben »

tovább »

Az eredeti tervek szerint a blog második témája lett volna a mostani, de sajnos-szerencsére túl sok kommentálandó hír volt az elmúlt héten és túl kevés időm blogozni. Miről is van szó? Arról, hogy az idei évben boldog-boldogtalan vissza akar térni az ökölvívásba és itt első sorban a németekre kell gondolni, bár most legutóbb Hopkins is elhatározta, hogy megpróbálja széttiporni a legendáját, valamint Holyfield visszatérése is folyamatban van.
Visszatérők persze mindig vannak és mindig lesznek, de ami most folyik amellett nehéz elmenni szó nélkül.

Bővebben »

tovább »

Nézzük tovább a Móri gálát. A kövezkező meccsen a székesfehérvári Jónás Zsolt és a belarusz Yauhen Kruhlik lépett szorítóba és a meccs többünket a Mészáros Bandi - Stanislav Merdov mérkőzésre emlékeztett. Itt is kőkemény és magas exszovjet szórta a magyar fiút és néha már fájt nézni a bombáit és ahogy kerülgette az egyébként nagyonis agresszív Jónás támadásait nyiklő-nyakló mozdulatokkal. Szintén hasonló volt, hogy Yauhen is fokozatosan vette át az irányítást a meccsen és a meccs haladtával éleződött ki a különbség igazán. Azért szerencsére nem volt annyira nagy a magasságkülönbség és ebből fakadóan a meccs is szorosabb volt mint az említett Mészáros meccs.

Bővebben »

tovább »

Amikor elhatároztam, hogy elkezdem ezt a blogot írni  a legfőbb oka az volt, hogy kiváncsi voltam milyen is az. Aztán eszembe jutott, hogy a Blog.hu főoldalára is ajánlom majd pár cikkemet (ha belejövök, mert egyelőre hibahegyeket halmozok) és hátha szerzek pár új rajongót is a sportnak. Arra viszont nem is gondoltam, hogy bizonyos kényes témákban akár objektívebb is lehet mint a nagy portálok, lévén nekem ez csak hobbi, pénzem valószínűleg sosem lesz belőle. Ráadásul nem is vagyok közismert így talán Toto legfőbb dolga sem az lesz, hogy engem gyilkolásszon ha őszinte véleményt írok a gálájáról. Nem szándékom ugyan senkit megbántani, mert igyekezet volt, de a vélemény attól még vélemény.

Bővebben »

tovább »

Elég pörgős ez a hét és sajnos Karcsi fantasztikus győzelme után több a rosszhír mint a jó.

Magyar szempontból mindenképp Kótai Misi visszavonulásának híre fontosabb, de ezt igazából sejteni lehetett. Misinek volt egy jó szériája még 2004-ben aztán kétszer kikapott az angol Steve Conwaytől akit később Kovács Attila vert meg. Misi a második vereség után ki is jelentette, hogy egyelőre szünetelteti a bokszkarrierjét, majd a héten hivatalosan is bejelentette a visszavonulását. Bármennyire is sajnálatos viszont ez a hír, az igazság az, hogy érthető, valószínűleg túl is hajtotta őt az istállója és nem is kapkodtak utána két ilyen vereség után.
Őszintén szólva kiváncsi vagyok, hogy melyik meccsére fogunk tényleg emlékezni, nekem egyelőre a Lujan elleni tűnik az etalonnak. Mindenképp Lujan volt a legkeményebb ellenfél és ha a hibás bírói pontlevonás nincs akkor Misi (jogosan) meg is nyeri a meccset. Ráadásul jó kis hirigelős meccs volt és bár jobb lett volna, hogy a Tornádó taktikusabb harcot vív, de így legalább megmutathatta, hogy milyen kemény fából faragták. Nem csak az ökle, az álla is kemény.
Ami még egy nagy meccs lehetett volna, az egy Kovács Attila elleni mérkőzés. Mi magyarok valószínűleg sokáig emlegetni fogjuk, hogy ennek az álommeccsnek létre kellett volna jönni. Sajnos nem jött így sosem fogjuk megtudni, hogy vajon melyikük keményebb vagy melyikük tud jobban megújulni.
Kótai Misi rekordja 32 győzelem mellett mindössze 3 vereség és egy döntetlen, mindemellett 16-szor fejezte be idő előtt a mérkőzését. Volt WBC interkontinentális bajnok, WBF és IBO világbajnok, szerintem kihozta magából a maximumot.
Szép volt Misi és sok sikert a civil életben!

Még szomorúbb és sporttörténeti szempontból még fontosabb Willie Pep halála. Nem  láttam, talán csak egy-két meccsét, de ő mindenképp az a bunyós akit mindenkinek ismernie kell, nálam is a legfontosabb beszerzendők közt van. Ha valakinek esetleg nem mondana sokat Pep neve, ő az az ember aki menetet tudott nyerni indított ütés nélkül! Ez jól jellemzi, hogy mennyire jól védekezett, a mozgását pedig a legnagyobbak is megirigyelték (például Muhammad Ali is), de az ő szintjére kevesen értek. A 84 éves korában elhunyt legenda természetesen a nemzetközi Halhatatlanok Csarnokának tagja, minden idők talán legjobb pehelysúlyú öklözője és a rekordja már olvasva is félelmetes: 230 győzelem (65 KO), 11 vereség, 1 döntetlen.
Ennyi kedvcsináló után remélem mindenki elolvassa Leibigab cikkét, ő ezekben a témákban úgyis verhetetlen. Én csak annyit tehetek hozzá, hogy nyugodj békében Willie Pep!

Ahogy azt a nagyobb bokszportálok már rég lehozták, Balzsay Karcsi két menetben letudta soros ellenfelét, a cseh Michal Bilak-ot. Ez persze egyáltalán nem meglepő, mert Bilak még nem győzött pozitív mérlegű ellenfél ellen, de jegyezzük meg, hogy azért a mérlege (15-2-0, 8KO) nem volt rossz.

Nem is gondolom, hogy hurka volt az cseh fiú, egyszerűen Karcsi már 'kinőtte' ezt a szintet, amit mi sem bizonyít jobban mint az a fantasztikus sorozat amivel leküldte az ellenfelét. Ha valaki még nem látta volna, a profibox.hu videó topikjából még letöltheti. Igaz, mindenki úgy bunyózik ahogy hagyják, de Karcsi bemutatta, hogy gyönyörűen tud mozogni, védekezni és villámgyors ütéseket elhelyezni. A második menet közepén - ha jól láttam - egy jobb egyenessel verte keresztbe a cseh fiút, ami valószínűleg nem kicsit átfutott rajta, mert utána másodpercekkel már le is rohanta őt Karesz. A nagy sorozatból két ütés ült nagyon, egy jobb felütés és egy balhorog ami szerintem kezd nagyon brutális lenni. Érdemes megnézni lassítva azt is és a felütését is. Gyönyörű! Természetesen nem kell még elszállni, nyilvánvalóan hosszú még az út a legjobbakig, de ez után a meccs után azt mondom, hogy Nagy Józsi (=Hóhér Józsi :) ) már nem állna végig 12 menetet, jöhetnek Karesznak is a címmeccsek.

Bár Bedák Zsolti meccsét nem láttam, de gratuláció jár neki is a hozott meccsért. A hírek szerint az elején megizzasztották és ugye a kiütés is elmaradt, de ebből is lehet tanulni, ne legyünk telhetetlenek.

Erik Morales. Aki követi valamennyire is a profi ökölvívás világát az pontosan tudja, hogy mit jelent ez a név. A kérlelhetetlen mexikói bunyó egy tökéletes képviselője. Az évekig legyőzhetetlennek hitt 'El Terrible' nem véletlenül verte végig három súlycsoport teljes elitjét. Erik gyors, technikás, erős és jó az ütésállósága félelemetesen nagy szíve van a harchoz. Mit harchoz, háborúhoz! Ki tudná elfelejteni az ütéstengert amit gyűlölt honfitársával, a szintén zseniális Marco Antonio Barrerával vittek véghez? Szakadatlan háború tizenkétszer három percben. Persze lehetne még sorolni de minek. A ma még mindig csak 30 éves Morales már most bebiztosította a helyét a boksz halhatatlanjai között.

Bővebben »